India játszott a világbajnokságon, krikett-világbajnok és jégkorong-világbajnok is volt! Nos, most pedig beszéljünk komolyan arról, hogy miért nem jutott ki India a futball-világbajnokságra.
India valóban nyert egy jegyet az 1950-es világbajnokságra, de az a tény, hogy az indiaiak akkoriban mezítláb játszottak – amit a FIFA már régóta betiltott –, valamint az akkori devizahiány, és az óceánon át Brazíliába tartó hajóút szükségessége miatt az indiai csapat lemondott az 1950-es világbajnokságra való kijutásról, amelyet az Indiai Labdarúgó Szövetség (IFF) akkoriban nem tartott fontosabbnak az olimpiánál. De az indiai futball akkoriban valóban elég erős volt, 1951-ben az újdelhi Ázsiai Játékokon 1-0-ra legyőzték Iránt, és megnyerték a férfi labdarúgó-bajnokságot – a hazai mérkőzés nem becsületes? 1962-ben India Jakartában 2-1-re legyőzte Dél-Koreát, és megnyerte az Ázsiai Játékok bajnokságát. 1956-ban India szintén bejutott az olimpiai játékok legjobb négyesébe, és ezzel az első ázsiai csapatként ilyen magasságokba jutott.
Az Indiai Labdarúgó Szövetség (IFA) sokkal nyitottabb, mint a Kínai Labdarúgó Szövetség (CFA), amely 1963-ban külföldi vezetőedzőt alkalmazott, és eddig 10 diplomatát alkalmazott, köztük Hortont, aki a kínai válogatott vezetőedzője volt, és aki öt éve (2006-2011) irányítja az indiai csapatot, ami a leghosszabb ideje tartó diplomáciai kapcsolat, és nem vezetett áttöréshez az indiai futballban.
Az Indiai Labdarúgó Szövetség (IFF) célul tűzte ki a 2022-es világbajnokság utolsó szakaszába jutást. Az Indiai Liga célja, hogy túlszárnyalja a Kínai Szuperligát – 2014-ben Anelka csatlakozott az FC Mumbai Cityhez, Piero a Delhi Dynamóhoz, Pire, Trezeguet és Yong Berry, valamint más sztárok is játszottak már az Indiai Premier League-ben, a korábbi Manchester United csatár, Berbatov is az idei nyáron az Indiai Premier League csapatához, a Kerala Blastershez szerződött. Összességében azonban az Indiai Liga még mindig nagyon ifjúsági szinten van, és az indiaiak a krikettet is jobban szeretik a focit, így az Indiai Liga nem tudja felkelteni a szponzorok érdeklődését.
A britek hosszú éveken át gyarmatosították Indiát, és magukkal vitték a világ kedvenc futball-labdáját, amikor elhagyták az országot, valószínűleg azért, mert úgy gondolták, hogy a sport nem illik Indiába. Talán az indiaiak túl félénkek ahhoz, hogy bot nélkül játsszanak labdát...
Indiai labdarúgó-válogatott az 1950-es brazíliai világbajnokságon
A mezítlábas legendája
Egy olyan korban, amikor India a szabadságáért küzdött és bojkottálta a brit gyártmányú árukat, az indiai játékosok mezítlábas játéka minden bizonnyal még erősebbé tette az indiai nacionalizmust, ha le tudták volna győzni a briteket a pályán, így a legtöbb indiai játékos megtartotta a mezítlábas játék szokását. Bár az indiai játékosok csak 1952-ben szoktak hozzá a sportcipő viseléséhez, esőben már viselniük kellett a pályán, hogy minimalizálják az eséseket.
Az indiai csapat, amely csak 1947-ben kísérletezett a függetlenséggel, és az 1948-as londoni olimpián a nemzetközi futball abszolút új erőjeként vett részt, a torna első fordulójában 2-1-re kikapott Franciaországtól, de a pályán lévő tizenegy játékos közül nyolc cipő nélkül játszott. A Brit Birodalom igazi tagjaként India kiváló teljesítményével meghódította az angol közönség szívét és elméjét, és fényes jövő áll előtte.
A káosz tornája
A világ küzd a második világháború pusztításai után, amely az emberiség történelmének legszörnyűbb eseménye volt. A szétesett Európa már nem engedhette meg magának, hogy világbajnokságot rendezzen, ezért Brazíliát választották az 1950-es torna helyszínéül, a FIFA pedig nagylelkűen jutalmazta az AFC-t a 16 helyezés egyikével. Az 1950-es világbajnokság ázsiai selejtezői, amelyek között szerepelt a Fülöp-szigetek, Burma, Indonézia és India, a pénzhiány miatt még a kezdete előtt lemondták a tornát. A pénzhiány miatt azonban a Fülöp-szigetek, Mianmar és Indonézia még a selejtezők lejátszása előtt elveszítette a mérkőzéseit. India volt a szerencsés, hogy egyetlen selejtező mérkőzés lejátszása nélkül kvalifikálta magát a világbajnokságra.
Az európai csapatok tömeges hiányzása (különböző okokból) és Argentína részvételi elutasítása miatt Brazíliának, mint házigazdának, Dél-Amerika minden tájáról kellett csapatokat hoznia, hogy elkerülje a kínos világbajnokságot, és 16 csapata legyen. Az átlagos bolíviai és paraguayi csapatok alig jutottak ki a tornára.
A versenyre való megjelenés elmulasztása
India eredetileg a 3. csoportba került Olaszországgal, Svédországgal és Paraguayjal, de különféle okok miatt nem jutott ki a tornára, így elszalasztotta egyetlen lehetőségét, hogy megmutassa birodalmát a világbajnokságon.
Bár később pletykák keringtek arról, hogy a FIFA nem engedélyezte az indiai csapatnak, hogy mezítláb játsszon a tornán, az indiai csapat sajnálta, hogy nem tudott részt venni a tornán. A tény azonban az, hogy a FIFA játékosok pályára lépő felszerelésére vonatkozó konkrét szabályait csak 1953-ban hivatalossá tették.
A valódi történet talán az, hogy az akkori Össz-indiai Labdarúgó Szövetség (AIFF) teljesen tehetetlen volt a hatalmas, körülbelül 100 000 milliárd rúpiás költséggel szemben, és hogy a mintegy 15 000 kilométeres utazást Brazíliába a világbajnokságra, amely kevésbé volt fontos, mint az olimpia, a korrupt és ostoba indiai tisztviselők teljesen feleslegesnek és sikkasztásra alkalmasnak tartották. Tehát bár az indiai államok labdarúgó szövetségei aktívan közösségi finanszírozást biztosítottak az indiai csapat részvételi költségeinek fedezésére, és a FIFA meghozta a nehéz döntést az indiai csapat részvételi költségeinek nagy részének fedezéséről, a félreértések és a világbajnokságon való részvétel iránti érdeklődés hiánya miatti tájékoztatási késedelmek miatt az Össz-indiai Labdarúgó Szövetség úgy döntött, hogy lefeküd, és tíz nappal az 1950-es világbajnokság kezdete előtt táviratot küldött a FIFA-nak, hogy felkészüljön a világbajnokságra. A nem megfelelő felkészülési idő, a késedelmes kommunikáció és a játékosok kiválasztásának nehézségei miatt az indiai futball történetének legnagyobb hibájává vált, hogy bejelentette, nem vesz részt a világbajnokságon.
Az 1950-es brazíliai FIFA-világbajnokság végül mindössze 13 csapattal zárt, így az 1930-as uruguayi FIFA-világbajnoksághoz hasonlóan a történelem legkevesebb csapattal rendelkező világbajnoksága lett. Ez egy szükséges állomás volt ahhoz, hogy a küszködő világbajnokság kibontakozhasson egy olyan korszakban, amikor a világbajnokság még nem volt globális ügy, és számos ország figyelmét felkeltette.
A végén írva
A feldühödött FIFA megtiltotta Indiának az 1954-es világbajnokságra való kijutást, mivel az utolsó pillanatban bejelentették, hogy nem vesznek részt az 1950-es világbajnokságon. Az indiai csapat, amely kiemelkedő volt, és akkoriban az ázsiai futball egyik legkiemelkedőbb csapata volt, soha nem kapott lehetőséget a világbajnokságon való részvételre. Azokban az időkben, amikor nem voltak képi felvételek, a mezítlábas kontinentálisok erejét csak az érintettek beszámolóival lehetett leírni. Ahogy Sailen Manna, a legendás indiai labdarúgó, akinek India pályakapitányaként kellett volna játszania az 1950-es világbajnokságon, a Sports Illustratednek adott interjújában mondta: „Az indiai futball más szinten lett volna, ha elindultunk volna ezen az úton.”
Az indiai futball, amely sajnos elszalasztotta a fejlődés lehetőségét, az elkövetkező években folyamatos lefelé tartó spirálban haladt. Az ország, amelynek teljes lakossága a krikettjátékért rajongott, szinte elfelejtette a futballban valaha elért nagyságát, és csak a Kínával vívott földi derbin küzdhetett meg egy nagy nemzet méltóságáért.
Az indiai futball történetének legnagyobb megbánása, hogy nem sikerült első ázsiai csapatként kvalifikálnia magát a világbajnokságra független nemzetként, és hogy nem sikerült megszereznie egy ázsiai csapat első gólját a világbajnokságon.
Kiadó:
Közzététel ideje: 2024. október 11.
